kriszta

fotográfus

“Mindig is érdekelt a fotózás, ezért részt vettem egy fotós képzésen, ahol megtanultam a gépek használatát és a stúdió fotózás alapjait. Intenzívebben 2012 óta foglalkozom fotózással, ekkor kezdtem el a Profil Fotónál a Mentorprogramot, így lassan több, mint 3 éve állandó tagja vagyok a csapatnak. A képzés elejétől kezdve aktívan részt vehettem a fotózásokon, így elsajátítottam a szakma csinjátbinját és a kezdeti háttérmunka után Judit mellett megismerkedhettem a fotózás minden egyes területével és ekkor szerettem bele igazán a portréfotózásba.

Mindig is szerettem emberek között lenni és látni azt, ahogyan a fotózás során feloldódnak és megismerhetem az igaz énjüket. Szeretem, hogy minden ember más, hogy mindenkiben van valami különleges, amellyel a fotózást is színesebbé, egyedibbé teszik.
Az emberek mellett szívesen fotózom állatokat is. Évek óta foglalkozom Kedvencek fotózásával és mivel magam is nagy állatbarát vagyok, így mindig hatalmas energiával töltenek el az ilyen jellegű fotózások és azok a pillanatok mikor átadhatom a Gazdiknak a kedvencükről készült fotósorozatot.
Fontos számomra, hogy minden egyes fotózás, legyen szó gyerek, család vagy rendezvény fotózásról, jó hangulatban teljen, hogy a nap végén, mindenki elégedetten távozzon.”